Evanescence

Evanescence

 

Letöltések

 

Vásárlás

 

Kontakt

 

Egyebek

 

Dalszövegek

 

Számláló

Indulás: 2004-02-20
 
 
 
Reklám
 
Interjúk
Interjúk : Popyoularity interjú

Popyoularity interjú

  2004.05.04. 17:47

Popyoularity interjú

Popyoularity interjú

Evanescence: Jelentése: Szétoszlani, eltűnni, mint a pára. Egy női frontemberrel, az Evanescence nevű zenekar most készül áttörni azt a határt, amit korábbi bandák állítottak fel. És, át is fogják. J Hamarosan megjeleni debütáló albumuk a Wind-Up records/Sony gondozásában, és jó lesz, ha mindenki megjegyzi magának: Evanescence.

Tehát jelöljétek meg a naptáratokat: Április 1-re és szerezzétek be a Fallent! Ha agy kis ízelítőt szeretnétek hallani ebből az "epic, dramatic, dark rock"-ból figyeljétek be a Fenegyerek Soundtrackjén lévő 2 számukat

 

Popyoularity: Először is mesélj a csapat történetéről, hogy azok, akik olvassák ezt, kicsit jobban megismerjenek titeket

Amy: Ben Moody a fő gitárosunk. Ő és én már kb. 6 éve írunk együtt zenéket. Rocky és John egy sokkal keményebb metálbandában játszottak. Elloptuk őket, hogy saját zenekart alapítsunk J . Ben és én egyébként egy táborban találkoztunk egy nyáron a Jr. gimiben, amikor hatodéves voltam. És azóta alkottunk együtt

 

P: A legtöbb ember a hangodat emlegeti. Milyen érzés, hogy ennyi dicséretet kapsz hirtelen?

Amy: Nem érzem teljesen kényelmesen magam. Hogyan is tehetném? Ha egyetértek, akkor beképzelt vagyok, de ha nem értek egyet, akkor nem támogatom a saját zenémet.

 

P: Mikor fogjuk látni a Bring me to life videót?

Amy: Már majdnem kész van. Tulajdonképpen Romániában forgattuk januárban. Ebben a hónapban kész lesz, az 100

 

P: Elég nagy lépés számotokra, hogy rajta lehettetek a Daredevil soundtrackjén, főleg, hogy a filmben is felbukkan a zenétek

Amy: Hihetetlen érzés volt ülni a moziban. Nagyon nehéz volt visszafognom magam, hogy ne sírjak. Az egyik jelenet, ahol használták a számunkat, egy temetői jelenet volt. Ez egyébként az egyik legrégebbi dalunk. Még akkor írtuk, amikor gimisek voltunk. Hihetetlen volt. Szerintem tökéletesen összeillett a mozival. Tehát nagyon hálásak vagyunk, hogy a film része lehettünk

 

P: A Whisper-ben van egy Latin ének rész is. Ott mit mondanak latinul?

Amy: Felkértünk egy kórust, hogy vegyenek részt a dalban. Igazából én írtam és rendeztem a latin kórust. Imádom a kórust! Kórus-buzi vagyok J . Már elég régóta írok kórusnak tulképpen. Egyébként ez latinul annyit tesz: "ments meg minket a gonosztól" aztán meg "ments meg minket a Veszélytől". Asszem ebben a sorrendben

 

P: Nem gondolod, hogy a zene manapság egy kicsit elveszett és túl sokan várnak végre valami "megváltót"?

Amy: Egyáltalán nem! Nem hiszem, hogy elegen. Azt gondolom, hogy a zene manapság elveszett egy csomó jelentést. Úgy gondolom, hogy olyan - úgy tűnik, hogy előre-csomagolt, tinédzserkori félelmekkel teli lett, ami, tudod igazán hamis és nem eredeti. Úgy látszik az emberek szerint ezt lehet ma eladni. Nem hiszek abban, hogy azért készítünk zenét, hogy eladjuk. Úgy gondolom, az igazi művész, azért készít egy művet, hogy közel kerüljön az emberekhez.

 

P: Szóval úgy gondolod, hogy hatalmas különbség van azok között, akik csak a pénzért csinálják, és akik a zene élvezetéért csinálják?

Amy: Hogy azt gondolom, hogy van-e különbség köztük? Abszolúte! Ha jól odafigyelsz, meg tudod állapítani, hogy ki kicsoda és mi a dörgés. Nem akarok senkit megsérteni, de én készen állok ,hogy újra jelentés legyen a zenében.

 

P: Nem érzed úgy, hogy kicsit nehezen fognak meghallgatni, anélkül, hogy beskatulyáznának a kemény zenekarok bősége miatt?

Amy: Nem, én nem érzek nyomást ilyen téren, mert a mi zenénk eléggé különbözik minden mástól jelenleg. Egyszerűen azért, mert mi különböző műfajokból vesszük az alapokat. Így nem nagyon illünk bele csak egy műfajba. Reméljük az emberek nem is fognak olyan skatulyába rakni, amibe nem illünk bele. Mert valamikor ezt teszik, és ez oké, de azt hiszem, ha meghallgatják az egész lemezt, akkor látni fogják, hogy ez nem olyan, mint bármi más.

 

P: Nem sok együttesnek van női frontembere. Mit gondolsz, ezért lenéznek titeket az emberek, vagy inkább ez egy jó dolog?

Amy: Hát persze, hogy azt gondolom, hogy ez egy jó dolog! Sok ember ezt nagyon negatívan fogja fel. Mondjuk ezek főleg olyan emberek/csapatok, akik nem zenevásárlók. Ezek olyan emberek, akiknek a feladata, hogy megállapítsa, hogy mit játszanak a rádióban, meg hogy mi az eladható. Ezek azok az emberek, akik úgy tesznek, mintha tudnának mindent a zenéről, pedig tulajdonképpen semmit nem tudnak! Azt hiszem a fő dolog, hogy azért írunk zenét, hogy magunknak megfeleljünk, így jó nekünk. Ha nem tetszene, amit csinálunk, vagy nem mi lennénk a kedvenc együttesünk, akkor addig változnánk, amíg azok nem lennénk. Kezdetben nagyon sok előítélettel álltunk szemben, mert én nő vagyok, és mert rock zenét játszunk. Ez nem igazán rock, ez színtelen stílus (tame). Ha nem az, akkor még színtelenebb, mint sok más dolog (szerk.:?). Ez talán annak a ténynek tudható be, hogy női nemű vagyok és ennek tetejébe még zongorát és húros hangszereket használunk. Szerintem jó dolog, hogy lány vagyok, mert ez remélhetőleg egy sor női előadó számára meg fogja nyitni azokat a kapukat, amik most nincsenek meg számukra.

 

P: A határozottság a kulcs?

Amy: Határozottság és az hogy emlékezz rá, hogy a lényeg a zene iránti szenvedély! Nem az üzletről, technikai dolgokról vagy szabályokról kellene szólnia. A zene szeretetéről kéne szólnia. Mi zeneszeretők vagyunk. Én szeretem a munkámat. A zenét mindennél jobban szeretem a világon. Ezt kell jól a fejünkbe vésni, és mindig emlékezni rá!

 

P: Ha egy rajongód eltölthetne veletek egy napot, milyen embereket ismerne meg?

Amy : mi különböző személyiségek vagyunk. Én egy természet, gyerek és állat-szerető ember vagyok, nagyon érzékeny és szenvedélyes. A legjobb barátom éppen a napokban mondta, hogy én vagyok a leghevesebb ember, akit valaha ismert. Nem tudom, hogy ez dicséret volt, vagy szemrehányás, tényleg.

 

P: Nem félsz esetleg, hogy a siker meg fog változtatni?

Amy: Nem, mert én arra fogok törekedni, hogy ne szippantson be ez a gépezet. A végén úgysem fog semmit sem érni. Ha nem hagyod, hogy bizonyos dolgok kikészítsenek, és a karrieredbe zárjanak, akkor nem rombolhat le, ha megbuksz, ami mindig megtörténik. Minden eltűnik, semelyik csapat sem tart örökké. Én csak örülök annak, amit eddig elértünk, és annak, hogy jól érezzük magunkat és sikereket értünk kel. Ha holnap minden véget érne, az még midig teljesen más lenne.

 

P: Szeretnél még mondani valamit a popyoularity.com olvasóinak?

Amy: Mi eredetiek vagyunk; mi nem próbálunk semmit eladni. Mint ahogy mondtam már: ez csak a zenéről szól, nem másról.

 
Fallen
 
Weboldalak
 
 
Kereső

A kereső, csak ezen az oldalon keres!

 
 
Újdonságok

A stílus megváltozott! Remélem mindenkinek tetszik!!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak